Tapasztalatszerzés

Egy fiatalon végzett pályakezdőnek sok olyan problémával kell megküzdenie, ami hátráltatja a szakmai előmenetelét. Első körben, mivel nincsen semmilyen szakmai gyakorlata, sem pedig tapasztalata, ezért sok olyan munkahelyről lecsúszik, amit a leggyakrabban meghirdetnek. Ezen kell változtatnia egy pályakezdőnek, de ennek nem könnyű az útja. Olyan helyet kell találni, ahol tanulhat és szerezhet tapasztalatot. Az ilyen állás Szolnok környékén is fellelhető bizonyos számban, persze, nem mindegy, hogy milyen szakmáról van szó, de hiszen mindenki kezdte valahol, és senki nem úgy születet, hogy mindent tudott. Az ilyen kezdeti munkahelyek általában nem adnak jó fizetést, csak a minimumot szokták nyújtani. Éppen elég fizetségnek gondolják a szakmai tudást, ami itt ragadhat ránk. Valamilyen szinten, persze van reális gondolat benne, mert a későbbiekben tudjuk majd kamatoztatni ezt a tudást, amit itt és most megszereztünk. Ezért kell, hogy a gyakorlati időt valahol letöltsük és akkor a későbbiek folyamán esélyünk, lehet egy komolyabb pozíció betöltésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.